CVJM
http://www.cvjm-sachsen-anhalt.de/
1990-ben a németországi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (CVJM) Sachsen Anhalt-i képviselői felvették a kapcsolatot Szabó Lászlóval és feleségével, Mónikával, akik abban az időben a Vártemplomi gyülekezet ifjúsági csoportjának vezetői. Ezután a CVJM anyagi támogatással járult hozzá a Vártemplom ifjúsági táborainak megszervezéséhez.
Nemsokára csereprogramok indultak el: Marosvásárhelyről évente utaztak fiatalok Németországba, onnan pedig szintén fiatalok érkeztek tapasztaletcserére és kirándulni. A marosvásárhelyi fiatalok németországi ifjúsági konferenciákon vettek részt, teaházakba látogattak el, betekintést nyerve ezek működésének megszervezésébe.
1994-ben a CVJM szakmai és anyagi támogatást nyújtott a marosvásárhelyi Philothea Klub programjainak elindítására. 1998-től a CVJM felválallta a Philothea-székhház bérleti díjának kifizetését. Azóta imádsággal, tanácsadással és anyagi eszközökkel rendszeresen támogatja a Philotheát.
A két szervezet közös projektekjeinek köszönhetően nyaranta ifjúsági táborok működnek, és a Philothea munkatársai németországi szakmai továbbképzéseken vehetnek részt.
Eirene
2002-ben Belényesi Gabriella Németországban ismerkedett meg az Eirene Nemzetközi Keresztyén Békeszolgálat Kelet-programjának koordinatorával Elisabeth Freissel. Akkor e szervezetnek már több önkéntese dolgozott Románia különböző városaiban.
2004-ben az Eirene közvetítésével megérkezett az első önkéntes: Bigi Ruch, Svájcból. Őt követte, jelenleg pedig Valentin Sauer dolgozik a Philotheán.
Az önkéntesek munkája nagy segítség, hiszen sok feladatot ellátnak, ugyanakor új ötletekkel gazdagítják a teaház programjait. Például Anntke Ewert kezdte el a gyerekek számára kidolgozott német nyelvoktatást, amely azóta is népszerű programnak számít.
A Philotheának az Eirenevel való partnerkapcsolata révén egy pályázat megnyerésével sikerült megszervezni az Önkéntesek napja nevű rendezvényt és az önkéntesek koordinálását, valamint két nemzetközi önkéntes konferenciát: 2005-ben Illyefalván, majd 2007-ben Szovátán. Ugyancsak az Eirene támogatásával a Philothea munkatársai németországi konferenciákon vehettek részt.
Az Eirene komoly szakmai támaszt nyújt a Philothea számára az önkéntes munka megszervezésében.







